chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

KEZDŐDIK A „NAGY” TERELŐÚT TERVEZÉSE

Vo Ctr

Csíkszereda Városháza aláírta a várost nyugatról, a szomszédos Csíkcsicsót és Madéfalvát pedig keletről megkerülő „félkörgyűrű” tervezésének a szerződését. A kolozsvári tervezőnek ebben az évben aktualizálnia kell a régi megvalósíthatósági tanulmányt, valamint össze kell állítania a kiviteli tervet és az építkezési engedély megszerzését előkészítő műszaki dokumentációt. A 16,9 km-es terelőút része lesz a Csíki-medencét észak-dél irányban átszelő majdani gyorsforgalmi útnak, amely becsatlakozik a Jászvásárt Marosvásárhellyel összekötő A8-as autópályába.

 

A becslések alapján meghaladja a 150 millió eurót annak a terelőútnak a megvalósítása, amelynek tervezési fázisaira ma írt alá szerződést Csíkszereda Városháza. A kolozsvári Explan Kft.-vel kötött 18,33 millió lej értékű megállapodás értelmében el kell készülnie a 2010-es megvalósíthatósági tanulmány frissítésének (amelynek része az akkori forgalmi tanulmány naprakésszé tétele is), a kivitelezési terveknek (PT), illetve az építkezési engedély megszerzését előkészítő műszaki dokumentációnak (DTAC). Amennyiben nem bizonyul szükségesnek számos előtanulmány készítése, és az intézményi engedélyeztetések zökkenőmentesen haladnak, ebben az évben elkészülnek a tervek.

A felek ma sajtótájékoztató keretében írták alá a szerződést. Korodi Attila polgármester kifejtette: „Régi projektet sikerült előhúzni a fiókból – ez az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhető. A mai szerződésaláírással összetett beruházást alapozunk meg: a gyorsforgalmi út ezen szakasza kiszolgálja a későbbi ipari parknak helyet adó 92 hektáros területet is. Emiatt nagyon örülünk, hogy széleskörű tapasztalatokkal rendelkező cég nyerte meg a közbeszerzési eljárást.”

Az Explan Kft.-t képviselő Silviu Tegzeșiutól és Ciufudean Petrutól megtudtuk: cégük tervezte egyebek mellett Kolozsvár 42 km-es körgyűrűjét is.

A gyorsforgalmi út a Csíkszentkirály felőli városbejárat közelében ágazik le, az európai út és a vasút fölött átível egy felüljárón, majd az Olt mentét követve halad észak felé. Az aktualizált megvalósíthatósági tanulmány választ ad arra, hogy hogyan kezeli az időközben megépült terelőútszakaszt. Csicsót és Madéfalvát megkerülve Madéfalva fölött csatlakozik vissza az európai útba. Szintén a megvalósíthatósági tanulmány mondja majd ki, hogy hány sávos lesz az úttest. Az útnak részét képezi majd három vasúti felüljáró, négy körforgalom, négy jelentős patakhíd. Összhossza 16,9 km, ebből 6,9 km halad át Csíkszereda közigazgatási területén.

A költségek 98 százalékát az országos közútkezelő társaság (CNAIR) fedezi, a maradék 2 százalék az önrészt képezi.

Vo Ctr