chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

VASÚTI FELÜLJÁRÓ: AZ ÖNÖS ÉRDEK NEM ÍRHATJA FELÜL TÍZEZREK ÉRDEKÉT

2

Az utóbbi napokban megjelent, a felújítás alatt álló vasúti felüljáró szomszédságában lakók észrevételeit összegző cikkekre reagálva Korodi Attila polgármester sajtótájékoztatón pontosított néhány részletet, amelyről mindenképpen tudnia kell a közvéleménynek. A munkálat ugyanis – amelynek egyesek a leállítását szeretnék – tízezrek érdekeit szolgálja. A városháza nyitott a javaslatokra, de nem a bíróságon látja a helyét a megkésett észrevételek körüli huzavona tisztázására.

 

A vasúti felüljárót 1974-ben építették, közel ötven éve szolgálja Csíkszereda közlekedését. Már ekkortól hátrányos helyzetbe hozta az alatta levő házak lakóit, és a felújítás egyik célja éppen az, hogy javítsanak a körülményeken: a híd biztonságossá válik, hangszigetelő falakkal csökkentik a zajszennyezést. A szomszédok – évekkel a közviták után – most mégis kifogásolják az építkezést és leállíttatnák azt.

„Ezt a hidat ötven évig használtuk, és a mostani felújítás célja, hogy újabb ötven évig használható, korszerű, biztonságos hidat adjunk át városlakóknak. Az az érzésem, hogy gyakorlatilag hat városlakó, önös érdekből több tízezer ember életét, közlekedését akarja megnehezíteni. Olyan városlakók, akik korábban nem vettek részt a híd felújítását érintő közvitákon, bár az ingatlanjaik az életveszélyes híd szomszédságában vannak. Határozott véleményem, hogy erről az ügyről nem a bírónak kell döntenie, hanem a szakembereknek kell megoldást találniuk. Kérem még egyszer, hogy jöjjenek a konkrét, rövid listával, nézzük meg a városházán, mit tudunk korrigálni.

Például egy hölgy kifogásolta az építmény túlzott közelségét a telekhatárához, és ezt a problémát meg is oldottuk. Ezt kellett volna tenni már azelőtt, hogy a bírósághoz fordultak” – fogalmazott Korodi Attila polgármester.

Emlékeztetett: az építkezési hatóság már 2016-ban jelezte, hogy a híd veszélyes, ezért súlykorlátozást, sebességkorlátozást, mihamarabbi beavatkozást kértek. Az évek során ennek igyekezett eleget tenni a városháza, és most megbízható kivitelezővel igyekszik évtizedekre kiterjedő megoldást nyújtani. A beavatkozás nem új építményt feltételez, hanem egy meglévőnek a felújítását, ezért nem volt szükség külön bontási engedélyre és beárnyékolási tanulmányra sem. Mindezeket a többszöri közviták alkalmával is tisztázták már, a mostani felperesek azonban nem jelentek meg ezeken az alkalmakon.

A városvezetés továbbra is nyitott az észrevételekre, hangsúlyozza azonban, hogy ezeknek a helyük évekkel ezelőtt lett volna, nem pedig akkor, amikor már javában folyik a város legköltségesebb beruházása.

Korodi Attila továbbá megjegyezte: a biztonság miatt a közlekedésrendészet ideiglenes gyalogosátjáró létesítésétől is határozottan elhatárolódott, ezért más megoldás nem is jöhetett szóba, mint a gyalogos és kerékpáros forgalom hídon való átvezetése.

2