chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

ÜNNEPELJÜK EGYÜTT AZ ÁLLAMALAPÍTÁST ÉS MINDENNAPI KENYERÜNKET!

Augusztus20

Kettős ünnepet ülünk augusztus 20-án: államalapító királyunk napját és a mindennapi kenyerünk ünnepét. Ez alkalomból kulturális programelemekkel, kenyérszenteléssel, filmvetítéssel, íjászbemutatóval tűzdelt ünnepi programmal készül Csíkszereda Városháza.

 

A tavaly elindított szellemiséget követve az ünnepi rendezvénysorozat a kenyeret szimbólumként kívánja megerősíteni, amely az összefogást, összetartozást jelképezi. Ez az az eledel, amely szentesítheti a Szent István által alapított állam ma már szétdarabolt magyarságánák szövetségét.

Augusztus 20-án 10.30-tól 12.45-ig a Mondák a magyar történelemből című animációs játékfilmsorozatot vetítjük a Mikó-vár udvárán. A sorozat írója és rendezője Jankovics Marcell, zenéjét a Kaláka együttes szerezte. A magyarság történelmének mondák világában gyökerező fejezeteinek hála, nyomon követhetjük népünk egykor volt hányattatásait, megismerhetjük régmúltunk gyakorta emlegetett alakjait. A némi humorral fűszerezett történetek Mádi Szabó Gábor ízes tolmácsolásában kerülnek képernyőre.

Délután 4 és 6 óra között íjász oktatás zajlik gyermekek számára a Vár téren a Kerecsen Lovasíjász Klub közreműködésével. A 18 órakor kezdődő központi ünnepség nyitányát is a Kerecsen Lovasíjász Klub tagjainak bemutatója képezi. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Fazakas-Timaru Carina, a Rákóczi együttes, valamint Tánczos Eszter közreműködésével megvalósuló ünnepi műsort a csíkszeredai és környékbeli pékségek által felajánlott kenyerek megáldásával és szétosztásával koronázzuk. A programsorozat a Role együttes népzenei feldolgozásokra, megzenésített versekre, Szent Istvánhoz kapcsolódó énekekre alapuló, Az én magyarságom címet viselő koncertjével zárul.

Augusztus20